Az álmok világa – Fritz Perls és az alaklélektan

552
HOZZÁSZÓLÁS:

Fritz Perls (1893-1970 – a képen) német pszichiáter – pszichológus – pszichoterapeuta az alaklélektan megalapítója.

Ő azt tartotta, hogy az álomszimbólumok az álmodó világának visszatükröződései és az álmodó lelki életének olyan vonatkozásait képviselik, amelyekről éber életében talán nem is vesz tudomást.

Perls tehát nem osztotta Jung elképzeléseit, a kollektív tudatalattiról és az egyetemes archetípusokról. De Freudnak azt az elméletét is elutasította, mely szerint az álmok kizárólag elfojtott vágyakat és tudatalatti vágyteljesítéseket képviselnek.

Perls számára az álom megoldatlan személyes ügyekről vagy konfliktusokról árulkodott, amelyekre az éber életében talán oda sem figyel az ember. Szerinte az álmok megfejtése azért fontos, mert minden álmodó esetében pontos és egyedi jelentéseket nyerhetünk belőlük.

Az egyes álomszimbólumok egyedi jelentése segítséget nyújt az álmodó érzelmi életében:

Minthogy szó szerint vennénk ezt az elméletet, alighanem többre jutunk, ha minden elméletből csak annyit merítünk, amennyi a hasznunkra van.

Perls értelmezése határozottan eltér Freudétól vagy Jungétól abban, hogy meggyőződése szerint az álmodók maguk is képesek megfejteni az álmaikat, ezért nincsen szükségük pszichiáterre.

Perls több hasznos szerepjáték-gyakorlatot dolgozott ki abból a célból, hogy segítséget nyújtson az álomképek értelmezéséhez. A gyakorlatok során az álmodó bármelyik álombeli figura vagy tárgy szerepét eljátszhatja.

552
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

52
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]